Hát ettől Serena

Nagyon megrángatták a bajszát. Majdhogynem ki is tépték. Élete leghosszabb meccsén van túl, élete leghosszabb meccsét nyerte meg miután 3 óra 26 perc alatt sikerült csak legyűrnie orosz ellenfelét. A világelsőnek hiába volt három szettlabdája is az első játszmában – egy 5:4-nél, kettő 6:5-nél – nem tudott élni a lehetőségekkel, így rövidítésben el is bukta a nyitó szettet. A második játszmában a fiatalabbik Williams lány mérkőzéslabdát hárítva tudott kiegyenlíteni egy újabb tie-breakkel véget érő szettben, majd a végjátékban az amerikai már 5:2-re vezetett, amikor is Dushevina felzárkózott és ismét szorossá tette a játékot. A döntő játszma rövidítését Williams bírta jobban, így óriási küzdelem után ő jutott tovább. Hány olyan mérkőzést figyelhettünk már meg, ahol Serena hasonló módon nyert? Hogy gyakorlatilag semmivel sem volt jobb az ellenfelénél, önmagával küzdött, de mégis nyert. Nem fogok okokat keresni, hogy ez hogy lehetséges ennyiszer, talán csak egyetlen egy válasz van a feltett kérdésre. Talán a válasz maga a bejegyzés címe. A meccs legvégén elrontott egy olyan labdát, amilyenből minimum 5000-ret bevágott karrierje során. Aztán ütött egy ászt, és győzött. Hát ettől Serena.



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr121992527

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.