Salakhajsza: Djokovics vs. Nadal

A hajtóvadászat megkezdődött, Novak Djokovics feltartóztathatatlanul üldözi a világelsőt, a köztük lévő távolság pedig fokozatosan csökken. Rafael Nadal lélekben már fel is készült arra, hogy hamarosan kiránthatják alóla a trónt. Azt a trónt, amelyen két hónap híján egy éve ül jelenleg. A mallorcai szavai legalábbis ezt támasztják alá. Nyilatkozata szerint Novak lesz a világelső, méghozzá nem is olyan sokára! Már egy-két hónap múlva új világelsőt avathatunk.

Ez a gondolat elsőre igencsak abszurdnak tűnhet, de ha belegondolunk, hogy tavaly ilyenkor milyen elképesztő szériát produkált a Matador (Monte-Carlo, Róma, Barcelona, Roland Garros, Wimbledon), egyből másképp fest a helyzet. Nagy kérdés, hogy vajon meg tudja-e ismételni azt a produkciót. Ez pedig már nem csak rajta, hanem Djokón is múlik. Vajon mennyire tud alkalmazkodni a salakhoz? Egy biztos, egyikük sem fogja feladni a harcot, ebből pedig mi, teniszbarátok profitálhatunk. Óriási párharcokra számíthatunk idén is.

Salakon a szerb még soha nem tudta legyőzni Rafát, de azért már korábban is megszorította, és ha jelenlegi formáját, jelenlegi teniszét tudja hozni a leglassabb borításon is bármi megtörténhet. Ezzel ő maga is tisztában van, tudja, hogy mivel győzheti le a spanyolt és véleményem szerint az elmúlt időszak sikerei képessé teszik a győzelemre. Mentálisan eddig is roppant erős volt Nole, ezután pedig, hogy Federert és Nadalt is többször legyűrte, méginkább erősödhetett az önbizalma.
Mielőtt azonban a Rafa-fanok vészharang kongatással gyanusítanának, álljanak itt végezetül Wimbledon 2001-es bajnokának, Goran Ivanisevicnek szavai, melyekkel nehéz volna vitába szállni:
"Most jött el Nadal ideje, Djokovic ugyan megszorongathatja egy-két tornán, például Rómában és Madridban, de a Roland Garros biztos Nadal győzelmét hozza." 

· 1 trackback 

A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr702813723

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tenisz 2011.04.12. 10:51:46

Megkezdődött a patinás Monte Carlo-i salakos ATP torna //0&&result[1]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2011.04.10. 19:03:58

Az elkövetkezendő 2-3 hónap lesz érdekes, itt dől el, hogy Nolénak mennyi esélye van a világelsőségre. Ha Nadal megvédi a pontjai zömét, akkor nem igazán van miről beszélni...:)