A béka segge alatt...

A pesszimisták azt mondják, ennél már nincs lejjebb. Az optimisták azt hangoztatják, hogy innen már csak felfelé vezethet az út. Egy biztos: a magyar férfi tenisz (már, ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről) mélypontra ért. A sportág évek óta válságban van, de most valóban a gödör aljára értünk. Válogatottunk 2003-ban jutott fel az euro-afrikai zóna II-es csoportjába, ahonnan most kipottyant. Kínos kudarc ez, de valójában nem is olyan meglepő...

Hogyan várhatnánk el sikereket egy olyan csapattól, amelynek élharcosa egy felnőtt mezőnyben még igencsak tapasztalatlan, sokszor motivációs gondokkal küzdő, 21 éves fiatal? Fucsovics Marci kétségtelenül egy roppant tehetséges versenyző, akinek nevét 2010-ben az egész tenisz társadalom ismerte, hiszen Wimbledont nyert a juniorok között. Azóta viszont eltelt három hosszú esztendő és szépen el is felejtették. 2011-ben a Davis-kupa csapatból is kitették az éjszakázásai, a folyamatos bulizás miatt. Akkor közel állt ahhoz, hogy végleg letegye az ütőt. Nemrégiben Janko Tipsarevic, a szerbek egyik kiválósága néhány napig együtt edzett Marcival és ő is megerősítette, hogy Fucsovics adottságaival a Top100-ba kerülésért kellene küzdeni. Állítólag az akarattal azóta nincs gond, a csúcs azonban még mindig nagyon messzire van.

Fucsovics mellett általában a jelenlegi legjobb magyar teniszezőtől, Balázs Attilától várjuk a győzelmeket - már amikor vállalja a fellépést. Ezen a ponton tegyük fel ismét a kérdést: hogyan várhatnánk el sikereket egy olyan csapattól, amelynek legjobb játékosa nem tud megegyezni a szövetséggel? Más kérdés, hogy mennyire számít a pénz, amikor a hazáját képviseli egy versenyző, de tény, hogy a teniszező is pénzből él. Tudjuk, hogy a sportban nem létezik a "mi lett volna, ha" kifejezés, de szinte biztos, hogy ha a szövetség fizet, és Balázs játszik Moldova ellen, elkerülhető lett volna a Luxemburgtól elszenvedett pofon és a kiesés.

Balazs-Attila(650x433).jpg
Végül harmadszorra is: hogyan várhatnánk el sikereket egy olyan csapattól, amelyből Kellner Ádám 26 évesen inkább visszavonul és órákat ad? Egy olyan csapattól, ahol a ranglista ezredik(!!) helye környékén tanyázó, 20-21 éves játékosok, Filipenko Viktor és Gödry Levente játszanak?
A kiesés eredményeképpen olyan tenisz nagyhatalmakkal játszhat majd a válogatottunk, mint San-Marino, vagy Azerbajdzsán. Legyünk optimisták, innen már nem tudunk kiesni! Ennél ugyanis tényleg nincs lejjebb...



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr575242733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

politologus · http://politologus.blog.hu 2013.04.23. 22:16:53

Hát igen... Még emlékszem az ausztrálok elleni itthoni győzelmünkre, csodálatos volt ott lenni és látni. A teniszt csak országos programmal lehet felfejleszteni, minden "tenisznemzet" azért tart ott, ahol tart (és ezek lehetnek kis országok is).

endLess · http://mindenamitenisz.blog.hu/ 2013.04.23. 22:45:11

Sajnos kishazánkban körön kívüli sportágnak számít a tenisz, pedig egy kis odafigyeléssel és ráfordítással bármit elérhetnénk. A környező országok mind-mind fel tudnak mutatni legalább egy-egy topjátékost.

laci_52 2013.04.23. 23:34:21

A teniszben a sikerért rengeteget kell dolgozni és a mai fiataloknak ez nemigen megy. Persze a menedzselésben is volna javítanivaló és sok pénz is kell hozzá.

2013.04.23. 23:36:28

@endLess: Sajnos igaz, pont múltkor néztem. A szomszédaink közül rögtön két szerb és egy cseh is ATP top 10-es. A 11-ik pedig most a horvát Cilic. Mi az első 100-ban nem vagyunk.

www.atpworldtour.com/Rankings/Singles.aspx

Valami nagyon elromlott vagy hiányzik. Pénz, szponzorok, utánpótlás vagy az ambíció hiánya?

endLess · http://mindenamitenisz.blog.hu/ 2013.04.24. 07:23:36

@laci_52: Egyik legjobb barátom Zsiga Máté, junior EB-győztes, és Fucsovics Marci riválisának mondható a korosztályt tekintve. Rajta keresztül én is beleláttam, hogy valóban mennyi lemondással és küzdelemmel jár, ha valaki profi játékos szeretne lenni.
@Lion K: Idesorolhatnánk még a lengyel Jerzy Janowiczot (25.), a szlovák Martin Klizant (31.) és persze a nagy öreg, osztrák Jürgen Melzert is (34.)
Amiket felsoroltál, az mind-mind együttesen csak ritkán tud összeállni. Tudok olyanokról, akik roppant tehetségesek és az ambíció is rendben volt, de hiányzott a pénz. Más esetben az apuka hiába pénzeli a gyerekét, nincs meg benne az alázat...

süti beállítások módosítása