Mint ahogy azt talán észrevettétek, így Wimbledon közeledtével mi is igyekszünk ráhangolni mind az oldalt, mind a kedves olvasókat a sportág legnagyobb tornájára. A változatosság gyönyörködtet, ez régi igazság már, így ezúttal megpróbálkozom egy olyan dologgal, amilyen még nem volt ezen a blogon. A tenisz Mekkája, mint téma megjelent már sok helyen, így filmben is. Hát erről a moziról lesz most szó…
Napjaink sportolóinak magánélete lassanként jobban érdekli a médiát, mint az eredményeik. Sőt, talán már sokkal jobban ácsingóznak a derék újságírók egy-egy szaftos botrányra, mint valami hatalmas sportteljesítményre, diadalra. Ezt az állapotot igyekszik meglovagolni Richard Loncraine Wimbledon-Szerva itt, szerelem ott c. filmje.
Peter Colt (Paul Bettany) az egykoron szépreményű, ám tehetségét bizonyítani képtelen teniszező utolsó megmérettetésére készül, mielőtt végleg félretenné ütőjét. Célja csupán a híres wimbledoni tornán való tisztes helytállás, ám megismerkedik a körülrajongott és felettébb vonzó teniszkirálynővel, Lizzie Bradbury-vel (Kirsten Dunst), akibe teljesen belehabarodik. Hogy imponáljon a lánynak, Colt mindent megtesz a sikerért, és ennek meg is lesz az eredménye: ahogy mélyül a lánnyal való kapcsolata, egyre jobb formába lendül, és úgy tűnik, hogy senki sem képes megállítani a szerelem tüzétől fűtött játékost. Ekkor tűnik fel azonban a nem várt probléma, méghozzá Lizzie szigorú apjának, Dennis Bradburynek (Sam Neill) személyében.
A történet nem egy nagy szám, mint ahogy maga a film sem, de egyszeri nézésre szórakoztató lehet. A legnagyobb probléma az, hogy megtalálunk benne mindenféle klisét, amit sportfilmekben valaha láthattunk, emellé pedig társulnak a már réges rég lerágott csont kategóriába tartozó romantikus komédiák kellékei is. Vannak poénok, amik jól eltaláltak, a mellékkarakterek sem rosszak, de az összkép valahogy soha, semmiképpen sem tökéletes.
A Wimbledonba rengeteg dolog van belezsúfolva, van benne generációs különbség (öreg teniszező kontra fiatalok, apa kontra lánya), az elfajzott és gusztustalan média kritikája, csöppnyi bepillantás a tenisz világába, sőt még korunk hajszolt világának teljesítménykényszertől szenvedő sportolói is kapnak egy kis szerepet. Persze romantikus komédiáról van szó, így ezek a témák csak felszínesen vannak érintve.
A végkifejletben-ahogy annak lennie kell-győz a hollywoodi Happy End, és a jó öreg Colt nemcsak Wimbledont nyeri meg, hanem hőn áhított szerelme szívét is, és még az addig morcos papa is megbékél kislánya választottjával.
Így sem tartom egy kiemelkedő mozinak, ha nem érdekelne a tenisz, akkor minden bizonnyal még ennél is gyengébbre értékelném. De mivel érdekel, na meg állatira jószívű is vagyok, így 10-es listán kap tőlem 6 pontot.
