Elődöntők elé

Miután Nole kikapott legjobb barátjától, Jankótól, így sorsa Ferrer, de még inkább Berdych kezében volt. Az első játszmát behúzta a spanyol, és úgy látszott szépen magával viszi a szerbet az elődöntőbe, ám a cseh fiú feltámadt, egyre jobban kezdett játszani, és végül…

tovább »
 

Vén kecske is megnyalja a sót

Kéretik a címet nem teljesen komolyan venni, nem bántom én Roger papát. Sőt, azt hiszem hosszú idő után most fogom úgy istenigazából dicsérni. Az egy dolog, hogy legyőzte Rafát-önmagában is nagy dolog-, az eredmény is egy másik tészta-6:3, 6:0-, de hogy milyen játékkal…

tovább »
 

A tenisz Messije

Már megint Nadal. Pontosabban még mindig Nadal. Monte Carlo után Barcelonában is győzött. Újfent bizonyította, hogy salakon még mindig érinthetetlen. Különösebb gond nélkül masírozott el a döntőig, ahol honfitársával, David Ferrerrel csapott össze. Hát igen, szegény David…

tovább »
 

Federer-Nadal újratöltve

A madridi teniszbarátok nem mondhatják, hogy szűkmarkúan bánnának velük a tenisz istenei, hiszen tavaly is végigizgulhattak egy Federer-Nadal döntőt, és ez nem lesz másként idén sem. Majdhogynem történelmi pillanat jön el ismét, hiszen emberemlékezet óta nem láttuk a két…

tovább »
 

A Salak Királya

A Rómában rendezett ATP1000-es mesterverseny döntőjében a spanyol siker már-már borítékolható volt, hiszen Rafa Nadal honfitársával David Ferrerrel csapott össze. Az időjárás azonban majdnem átírta a rendezők forgatókönyvét. Már a kezdés pillanatában is jutott égi áldás a…

tovább »
 

David-Rafa finálé

 A római torna is a végső etapjához közelít, már csak 2 legény van talpon azon a vidéken. Barcelona után újra megesik az a „csúfság”, hogy két hispán vívja majd a finálét, ami nem is annyira meglepő, hiszen ezen nemzetiségű játékosoknak talán még gyerekkori…

tovább »
 
süti beállítások módosítása