Andy Murray- skót vesztesből brit hős

24 ATP tornagyőzelem, ebből 8 Masters siker. 4 elveszített Grand Slam döntő…”örök második” titulus. Nagyon röviden ez volt Andy Murray. Aztán Rettegett Iván, vagyis Ivan Lendl kezei közé került. Brisbane-ben kezdte a szezont, ahol megszerezte pályafutása 22. sikerét. Majd…

tovább »
 

Andy Roddick-hattyúdal (?)

Pár napja már, hogy kereken a 30. születésnapján A-Rod bejelentette a visszavonulását.  Elmondta, hogy hazájában, a kedvenc versenyén idejét látja szögre akasztani az ütőt. Úgy gondolom, hogy picit meglepte ezzel a lépéssel a teniszvilágot. Ugyan az elmúlt évben már nem…

tovább »
 

Elszállt ez az év is

Ugyan az év Roger győzelmével ért véget, egyértelmű, hogy az idei szezon Noléról szólt. 76 meccséből csak 6-ot vesztett el, nyert 3 GS-t,  és 5 mesterversenyt is bezsebelt.  A 2010-es Davis Kupa győzelem után szárnyalni kezdett, és ez kitartott szinte egy egész éven át.…

tovább »
 

A világelsőségről

A salakszezon talán legjelentéktelenebb versenye, a barcelonai 500-as lehet hogy komoly szerephez jut majd, nem csak most, hanem a későbbiekben is. Ez az egyetlen torna ugyanis, ahol Rafának nem kell védenie töménytelen mennyiségű pontját, hanem gyarapíthatja azokat. Nadal 3230 pont…

tovább »
 

Roger gondolatai

Kukkantsuk hát be egy pillanat erejéig Roger Federer fejébe! Mivel gondolatolvasók azonban nem vagyunk, kénytelenek leszünk a nyilatkozataira hagyatkozni. A svájci klasszist arról faggatták, hogy vajon hogyan alakulhat az immáron Novak Djokoviccsal kibővülő versenyfutás az év végi…

tovább »
· 1 trackback  

Gigaszombat

Hát nem semmi szombatnak nézünk elébe, kedves Teniszbarátok! Kapunk az arcunkba egy Nadal-Youzhny, egy Federer-Djokovic meccset, na meg természetesen a női döntőt, melyet Clijsters vív majd a Wozniackit meglepetésre búcsúztató Zvonarevával. Nos, nézzünk akkor egy kis…

tovább »
 

A hiányzó Grand Slam

Rafa Nadalról sok mindent lehet mondani és gondolni, de nem elismerni a tudását és a pályafutását butaság lenne. Nyolcadik alkalommal vág neki a US Opennek, és még egyszer sem sikerült felülnie a trónra. Sőt, még döntőbe sem került. A Matador 24 éves korára begyűjtött 8 Grand…

tovább »
 

Rafa Nadal

Miközben a többség talán azon csámcsog hogy mi lesz Federerrel, addig a spanyol matador vígan tanyázik a világ tetején.Persze megdolgozott érte, ezt senki nem vitatja. Mint ahogy a világelsőségét sem. Aki produkál egy 100 %-os salakszezont, megnyerve a Garrost is, majd meghódítja…

tovább »
 

Roger Federer - válaszút

A teniszbarátokat mostanában alighanem a svájci Roger Federer jövőjével kapcsolatban felmerülő kérdőjelek foglalkoztatják. A sportág szerelmesei arra kereshetik a választ, hogy a volt világelső visszakapaszkodhat-e még a trónra, avagy a Federer-hegemónia végérvenyes megszakad.…

tovább »
 

Decibelkirálynők

Napjaink teniszezőnői egyre inkább hasonlítanak az oroszlánhoz. Na szerencsére azért nem külsőségekben, sokkal inkább hanghatásban. Mondhatjuk úgy is, hogy már majdnem olyan fülsértőek…  A hölgyek sikongatásai, nyögései, kiáltásai nem egyszer szolgált már alapul…

tovább »
 
süti beállítások módosítása