Decibelkirálynők

Napjaink teniszezőnői egyre inkább hasonlítanak az oroszlánhoz. Na szerencsére azért nem külsőségekben, sokkal inkább hanghatásban. Mondhatjuk úgy is, hogy már majdnem olyan fülsértőek…

 A hölgyek sikongatásai, nyögései, kiáltásai nem egyszer szolgált már alapul több nagy vitának, miszerint be kellene tiltani minden ilyesfajta megnyilvánulást. Hiszen az ellenzők véleménye szerint ennek nem igazán van más célja, mint az ellenfélnek a megzavarása, és így bizony gyökerestül kellene kiirtani a sportágból. Jobban mondva megelégednének annyival is, hogy az ilyen „eszközökkel” élő hölgyeményt leléptetik az ellenfél zavarásának vádjával. Ebben azért van némi ráció, hiszen borzasztó zavaróak tudnak lenni az ilyesfajta kicsiny zörejnek egyáltalán nem nevezhető hangeffektek, ezt megtapasztaltam az alatt a szerény 3 év alatt, amióta játszom. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy ez a jelenség csak a lányoknál figyelhető meg, de azért ott szembetűnőbb. Viszont a férfiaknál is volt mindig olyan játékos, aki egy-egy ütést kissé nyomatékosított egy orbitális üvöltéssel. Ilyen volt például Jimmy Connors, aki egyik korai képviselője volt a szerva-ordítás kombinációnak. De volt nekünk egy André Agassink is, aki az 1988-as US Open-en, Lendl ellen vívott meccsén adta ki a torkából azt, ami benne van. Lendl amúgy panaszkodott, hogy Agassi hanghatásai kizökkentették őt a játékból…Na de lássuk azt a Top 10-es női listát, amiért ez az egész nagy karakterhalmaz megszületett, viszonyításnak vegyük az oroszlánüvöltést, ami 110 decibel:

  1. Maria Sharapova 101 decibel
  2. Szeles Mónika 93,2
  3. Serena Williams 88,9
  4. Lindsay Davenport 88
  5. Venus Williams 85
  6. Viktoria Azarenka 83,5
  7. Jelena Bovina 81
  8. Anna Kurnyikova 78,5
  9. Kim Clijsters 75
  10. Jelena Dementieva 73

Az tehát látható, hogy a "jó öreg" Maria kiemelkedik a mezőnyből, amit mondjuk sejteni is lehetett. Egyébként a 100 decibel feletti hang az, ami már az emberi hallásra káros lehet…van azonban még egy játékos, akinek sohasem mérték meg a hangerősségét, és ő Larcher De Brito, aki sokak szerint sikerrel pályázhatna ennek a listának az első helyére. Az biztos, hogy egy Sharapova-De Brito meccs még egy vuvuzelán nevelkedett dél-afrikai szurkolónak is embert próbáló feladat volna. Az persze már nem az én tisztem eldönteni, hogy akkor most mi is legyen ebben az ügyben. De az biztos, hogy valamiféle megoldást kell rá találni. De ez már az okosok dolga lesz.


A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr52171000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2010.07.23. 16:42:33

Sarapova meccset csakis némítva lehet kibírni...

dr. orter 2010.07.23. 17:15:56

"a jó öreg Maria" 23 éves múlt nemrég

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.23. 17:30:44

Én azt hittem, régóta tiltva van. Eszerint mégsem? (sűrűn foglalkozom tenisszel, mi? ;) )

jog-ász 2010.07.23. 17:37:26

navratilova panaszkodott szeles ellen a rikkantások miatt. navratilovát nem önmagában a zaj zavarta. azt mondta neki az is informáciot hordoz ha hallja hogy az ellenfele ütőjéről milyen hangot kiadva jön vissza a labda, fogja belőle tudni milyen tipusu ütésre számitson és az ellenfél rikkantása ezt az infot veszi el tőle, mintha hang nélkül néznénk meccset. szeles monika meg olyat mondott hogy neki a ritmus miatt volt erre szüksége,a rikkantás ritmusában ütötte a labdát.

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.07.23. 17:49:40

Ha Sharapováról van szó, akkor engem a látvány valahogy mindig kárpótol a hang miatt...:)

ave 2010.07.23. 20:51:38

szvsz undorito ez a sikitozas.

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.07.23. 20:57:37

Azt hallottam hogy nem az ellenfél megzavarása érdekében csinálják akik csinálják, hanem egész egyszerűen nekik így könnyebb játszani, és a sikítozás is megadja az ütemet az ütéshez elvileg...hát fene tudja.

mickeyknox 2010.07.26. 11:40:53

én is nagyon ritkán ordítva érek el egy-egy nehéz labdát, de az más, mert az az extra erőkifejtéstől van. ha akkor is visít, amikor egy sima alávágást üt, az azért már gyanús.
az arn gréta-azarenka labdamenet végére már hangosan röhögtem... nemkülönben az utolsó versenyzőn, az szerintem már kabaré kategória :))

süti beállítások módosítása