Decibelkirálynők
Napjaink teniszezőnői egyre inkább hasonlítanak az oroszlánhoz. Na szerencsére azért nem külsőségekben, sokkal inkább hanghatásban. Mondhatjuk úgy is, hogy már majdnem olyan fülsértőek…
A hölgyek sikongatásai, nyögései, kiáltásai nem egyszer szolgált már alapul több nagy vitának, miszerint be kellene tiltani minden ilyesfajta megnyilvánulást. Hiszen az ellenzők véleménye szerint ennek nem igazán van más célja, mint az ellenfélnek a megzavarása, és így bizony gyökerestül kellene kiirtani a sportágból. Jobban mondva megelégednének annyival is, hogy az ilyen „eszközökkel” élő hölgyeményt leléptetik az ellenfél zavarásának vádjával. Ebben azért van némi ráció, hiszen borzasztó zavaróak tudnak lenni az ilyesfajta kicsiny zörejnek egyáltalán nem nevezhető hangeffektek, ezt megtapasztaltam az alatt a szerény 3 év alatt, amióta játszom. Persze túlzás lenne azt állítani, hogy ez a jelenség csak a lányoknál figyelhető meg, de azért ott szembetűnőbb. Viszont a férfiaknál is volt mindig olyan játékos, aki egy-egy ütést kissé nyomatékosított egy orbitális üvöltéssel. Ilyen volt például Jimmy Connors, aki egyik korai képviselője volt a szerva-ordítás kombinációnak. De volt nekünk egy André Agassink is, aki az 1988-as US Open-en, Lendl ellen vívott meccsén adta ki a torkából azt, ami benne van. Lendl amúgy panaszkodott, hogy Agassi hanghatásai kizökkentették őt a játékból…Na de lássuk azt a Top 10-es női listát, amiért ez az egész nagy karakterhalmaz megszületett, viszonyításnak vegyük az oroszlánüvöltést, ami 110 decibel:
- Maria Sharapova 101 decibel
- Szeles Mónika 93,2
- Serena Williams 88,9
- Lindsay Davenport 88
- Venus Williams 85
- Viktoria Azarenka 83,5
- Jelena Bovina 81
- Anna Kurnyikova 78,5
- Kim Clijsters 75
- Jelena Dementieva 73
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Is 2010.07.23. 16:42:33
dr. orter 2010.07.23. 17:15:56
Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.23. 17:30:44
jog-ász 2010.07.23. 17:37:26
Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.07.23. 17:49:40
Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.07.23. 20:57:37
mickeyknox 2010.07.26. 11:40:53
az arn gréta-azarenka labdamenet végére már hangosan röhögtem... nemkülönben az utolsó versenyzőn, az szerintem már kabaré kategória :))