David-Rafa finálé

 A római torna is a végső etapjához közelít, már csak 2 legény van talpon azon a vidéken. Barcelona után újra megesik az a „csúfság”, hogy két hispán vívja majd a finálét, ami nem is annyira meglepő, hiszen ezen nemzetiségű játékosoknak talán még gyerekkori házuk padlózata is salakkal volt beborítva, vagy legalábbis mindenki tisztában van vele hogy ha salak, akkor spanyolok.

 

Első döntősünk David Ferrer, aki a mostanában döntőket, és elődöntőket sorra halmozó Fernando Verdasco-t győzte le 7:5, 6:3 arányban. Verda az elmúlt két tornáján, Monte-Carlóban, majd Barcelonában is döntős volt, utóbbit meg is nyerte, most azonban nem tudott felülkerekedni Ferreren, akit pedig az ezt megelőző három mérkőzésükön legyőzött.

Második finalistánk folytatva a remek hagyományt szintén spanyol, és ha van név, amely nem ad meglepődésre okot-pláne salakon- miszerint a döntőben van, az minden bizonnyal Rafael Nadalé, aki a Federert búcsúztató Ernests Gulbist verte egy nagyon szoros meccsen 6:4, 3:6, 6:4 arányban. A római versenyt az utóbbi öt évben négyszer megnyerő Nadal keretbe foglalta az összecsapást, ugyanis az első és az utolsó játékban is elvette Gulbis adogatását. Ez többször nem is sikerült neki, 12 bréklabdájából csak kettőt tudott kihasználni, a 21 éves lett srác adogatásának visszaadása sokszor megoldhatatlan feladatot jelentett számára. Hiába nyert azonban Gulbis 14:0-ra az ászokat tekintve, így is „csak” egy játszmát tudott elvenni a spanyol klasszistól. Ez pedig egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény, főleg ha tudjuk, hogy a spanyolnak idén salakon ez volt az első elbukott játszmája…

Ha megengedtek egy kis személyeskedést, én az elődöntők előtt azt mondtam hogy ha Gulbis nem veri meg Nadalt, akkor már se Ferrer se Verdasco nem fogja a döntőben, és ezt a véleményemet továbbra is tartom. Szóval itt nagyon komoly égszakadásnak és földindulásnak kellene történnie, hogy ne Rafa diadalmaskodjon. De ahogy az élet, úgy a sport is szolgálhat néha érdekes forgatókönyvekkel…



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr141968059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.