Róma, a meghódított Williams-gyarmat?

Mostmár aztán igazán érik a családi összecsapás az olasz fővárosban. A sérüléséből nemrég felépülő, és visszatérő ifjabbik Williams lány, Serena két szettben verte az orosz bombázót, Maria Kirilenkót, aki szerepelt már régebben Nap lánya rovatunkban is. Az amerikai két szettben, 6:1, 6:4 arányban győzött.

Serena a Venus Williams-Jelena Jankovics meccs győztesével fog megütközni, ez a mérkőzés perceken belül kezdetét veszi, méghozzá az Eurosport 2-n, akit érdekel annak nincs más dolga mint életet lehelni a tévéjébe.

A másik ágon egy szívemnek nagyon kedves hölgyemény, bizonyos Ana Ivanovics meccsel majd Martínez Sanchezzel a döntőbe jutásért, és ha megengedtek egy kis elfogultságot, akkor elmondom hogy nagyon szeretném a döntőben látni a szerb leányzót, igazán ráférne már. Bízom benne, hogy van még számára visszaút, és vissza tud kapaszkodni a legjobbak közé.

Ha így előzetesen mondanom kellene egy nevet, aki a végső győztes lesz, mindenképpen az egyik Williamset mondanám. Bár igaz, ami igaz, Jelena sem ma kezdte a szakmát, és bőven van olyan tenisze amivel van esélye az idősebbik testvér ellen, de egy nagyon jó Serenát azt hiszem már ő sem tud megverni.Noha Anának szurkolok, a realitás azt mondatja velem, hogy Venust, vagy húgocskáját, Serenát látom majd tófeával a kezében. Aztán persze ki tudja, a sport mindig képes csodákra. Ha a régi Ivanovicsot látnám, akkor csoda sem kellene. De olyan mélyen volt mostanában, hogy senki sem tudhatja, hogy ez a régi Ana-e már, avagy sem. Hamarosan erre is fény derül.



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr241980010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.