Királynőválasztás

Nos hát akkor eljött ez a nap is. Most már tudjuk annak a két hölgynek a nevét, akik megvívják majd a 2010-es wimbledoni finálét. Egy amerikai, és egy orosz. Ennek a két országnak a játékosai sokszor feszültek már egymásnak, nem csak teniszpályán. A „jenkit” Serena Williamsnek, a „ruszkit” pedig Vera Zvonarevának nevezték el a dicső felmenői. Igazából ez a hülyeségem a nevekkel cseppet sem érdekes, csupán egy szempontból: hogy ha a neveket nézzük, akkor baromi egyoldalú, jobban mondva „egyesélyes” meccsre van kilátás. Mondom ezt annak ellenére, hogy úgy istenigazából Zvonareva még sosem adta meg magát nagyon könnyedén az ifjabbik Williams lánynak, de azért az egymás elleni mérlegük igencsak Serena malmára hajtja a vizet, mivelhogy 5-1 arányban vezet ebben a statisztikában. Persze a statisztikák távolról sem a legfontosabb részei a sportnak, de azért mégiscsak számolni kell velük. Érdekesség, hogy füvön ez lesz az első találkozásuk, és már csak a borítás végett is erőteljesen halványulnak Vera esélyei. Tudjuk jól, hogy Szirénát pokoli nehéz bármikor, bárhol megverni, de ha Wimbledonról van szó…nos akkor még annál is gyötrelmesebb. Ami mindenképp az amerikai mellett szól még az a rutin. Zvonarevának ez lesz az első Grand Slam döntője, míg kolleginájának már számolatlanul van ebből (is). Szóval elég nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy ha valakinek megremeg kettejük közül a keze, az nem a bajnoknői cím védőjéé lesz. Isten látja lelkem, szeretném az orosznak drukkolókban tartani a lelket, meg nem vagyok én fizetett Serena szurkoló, hogy dicsőítsem, csak hát na…a számok, és a tények önmagukért beszélnek. Vagyishogy köntörfalazás nélkül kimondjam a véleményem: rettentő nehezen tudom elképzelni, hogy milyen úton módon tudná Vera Zvonareva legyőzni Serena Williamsszet egy Grand Slam döntőben. De megverheti nyilván, természetesen ha már pályára lép, akkor győzhet is. Csak szerintem nem fog. Bár amilyen fondorlatos egy „ágazat” a női tenisz, még az is elképzelhető hogy Vera hazavágja a címvédőt két ultrasima szettben, csak azért, mert az amerikai az esélyesebb, és mindenki tőle várja a sikert. De mint mondtam, szerintem ez aligha fog megtörténni…

 



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr922124020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.