Verda-Robin
Spanyol földön spanyol diadal, örül minden hispán szíve. Röviden így lehetne összegezni a katalán fővárosban lezajlott versenyt. De én azért megpróbálom pár karakterrel még megtoldani ezt a bejegyzést.
Mint azt sokan tudjátok, Nando már a múlt héten, Monte Carlo-ban is döntőt játszott, de ott nem volt esélye honfitársával, Nadallal szemben. Barcelonában az a Robin Söderling volt az ellenfele, aki még a Salak Királyát is megleckéztette már ezen a borításon, így semmiképp sem számíthatott könnyű meccsre. Ha a statisztikák nyelvén közelítettünk volna a meccshez, akkor egy árnyalatnyival talán a svéd tűnt volna esélyesebbnek, hiszen eddigi 5 találkozójukból 4-szer a malmöi születésű teniszező diadalmaskodott, ráadásul salakon kétszer is megverte Verdasco-t. Ám ha a sportban mindig az esélyesebb győzne, rém unalmas lenne...
Az első szettet viszonylag simán nyerte meg Verdasco, Söderling ugyanis még bréklabdáig sem jutott. A spanyol először 3:3-nál vette el ellenfele adogatását, majd hozta saját szerváját, így már a szettért fogadhatott. Söderling többször is rontott adogatójátéka folyamán, ezzel az ötödik helyen kiemelt spanyol teniszező nyerte az első játszmát. A 2. szett aztán a svédé lett, így döntő szettre került sor, amit 6-3 arányban behúzott a hazai közönség által felspanolt Verda, így megszerezte pályafutása 5. tornagyőzelmét. Zsinórban két döntő, abból egy tornagyőzelem. Szép teljesítmény, és úgy tűnik Fernando-ra oda kell majd figyelni a továbbiakban is. Mint ahogy Söderlingre is, mostani vereségétől függetlenül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.