A világ rendje
A tegnapi nap folyamán, sőt az egész római torna során elindult a folyamat, melynek következtében újra helyreállhat a világ rendje. Roger Federer ugyanis hiába pihent a római verseny előtt, egy bizonyos lett fiatalember nem rezelt be a valóban kipihentnek és frissnek látszó, ennek ellenére saját játékát nem találó világelsőtől. Gulbis az egész torna alatt olyan meggyőző támadó teniszt játszott, hogy azt hiszem nem tévedhetek nagyot, ha azt mondom nem sokáig marad a világranglista 35. helyén.
Novak Djokovics számára szintén nem úgy alakult ez a kis olaszországi kiruccanás, ahogyan eltervezhette, hiszen a Fernando Verdasco elleni kudarca miatt rendkívül fontos pontokat hullajtott el. Ennek köszönhetően és persze annak, hogy Rafa Nadal győzni tudott, igen szoros lett a ranglista 2.helyéért vívott küzdelem. Már nem hiányzik sok ahhoz, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba, azaz beálljon a Federer-Nadal-Djokovics sorrendű triumvirátus. Azt hiszem, néhány hónappal ezelőtt nem sokan fogadtak volna erre, hiszen nem kevesen már-már eltemették a 24. életévét június 3.-án betöltő spanyol titánt, mondván lehet a lába akár vasból is, nem létezik, hogy hosszú távon elbírja ezt a terhelést, aminek ki van téve.
Én, a magam részéről bizakodó vagyok, és azt mondom, látunk mi még egy pár Federer-Nadal összecsapást, amiből a sportágnak és a nézőknek is csak hasznuk származhat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.