Jelena

Mint azt az előző bejegyzésben mondtam, Jelena Jankovicsnak bőven megvan az a tenisze, amellyel meg lehet verni Venus Williamst. Kicsit lebecsültem a szerb leányzót nagyon úgy néz ki. Ugyanis olyan tenisze is van, amellyel fel lehet töröltetni Venusszal a pályát. Nem egyszerűen megverte az idősebbik Williamst. Agyonverte. Nem teniszmeccs volt, hanem nyilvános kivégzés. Ilyen előjelekkel jutott tehát Jelena az elődöntőbe, ahol a jelenlegi világelsővel, Serena Williamsszel kellett farkasszemet néznie. És állta az amerikai pillantását. Kőkeményen. Sőt, győzött, méghozzá egy hatalmas meccsen. Mondhatnám, hogy a 3 hónap kihagyás után visszatérő Williams még nem volt az igazi, hogy ennél ő csak jobb lesz majd a jövőben, de nem biztos, hogy igazam lenne, és amúgy sem számít ez semmit sem.
 
Be kell vallanom, hogy tévedtem, nincs mese. A szerb lányból kinéztem, hogy megverheti az egyik amerikait, de hogy a testvérpár mind a két tagját, azt semmi esetre sem. Mégis megtette. Mit bizonyít mindez? Hogy Jelena Jankovicsban több spiritusz van, mint gondoltam volna. Na meg azt, hogy van még mit tanulnom.
 
Serena azt hiszem elégedett lehet ezzel a római elődöntővel ilyen hosszú kényszerpihenő után. Könnyedén lehetett volna ebből döntő, sőt végső győzelem is, de újból láthattunk egy példát, hogy milyen kevés választja el egymástól a világ legjobb női teniszezőit. Ha van sportág, amelyben bárki megverhet bárkit, az a női tenisz, ezt eddig is sejtettük. Most már elég nagy bizonyossággal tudjuk.
 
Jankovics a döntőben az Ivanovics-Martínez Sanchez mérkőzés győztesével találkozik. Fura, családi összecsapást harangoztam be, és könnyen megeshet, hogy a finálé szerbek között zajlik majd. Igazából az lepne meg jobban, ha nem így lenne. De már nem merek mondani semmit, hiszen női szeszély…akarom mondani teniszről van szó. Egy dolog azonban biztos: aki a negyeddöntőben megveri Venust,az elődöntőben pedig Serenát, az a döntő esélyese. Teljesen mindegy, hogy ki ellen játszik…


A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr191982389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.


süti beállítások módosítása