Rafa várja Rogert
Rafael Nadal már biztosan ott lesz a madridi torna döntőjében, csakúgy mint tavaly. Nicolas Almagrot gyűrte le, aki kifejezetten szimpatikusan játszott. Igazán tetszetős támadó felfogású tenisszel rukkolt elő a spanyol fiatalember, aki eddigi karrierje során 5 ATP tornát nyert meg, mind az ötöt salakon...
Az összecsapás elején valóban úgy tűnt, hogy tudja mivel lehet legyőzni Rafát. Gyakran lépett be az alapvonal elé és gyorsan, erősen, pontosan vágta hol az egyik sarokba, hol a másikba a labdát. Nadal kicsit görcsösen kezdett, nem találta a játékát és úgy tűnt, veszélybe kerülhet az általunk beharangozott Federer-Nadal döntő. De aztán szó szerint beindult a gépezet. Olyan labdákat is visszakanalazott a spanyol csillag, melyeket földi halandó aligha, Almagronak pedig az lehetett az érzése, hogy talán tényleg egy gép ellen játszik. Fejben dőlt el a meccs. Rafa nem tört meg az első elvesztett szett után, töretlenül hitt a győzelemben és fordítani tudott. Nicolas azonban nem volt ilyen erős mentálisan. A második játékban elhagyta a hite, így a harmadikban már nem volt kérdés, ki lesz ott a döntőben. 2009-hez hasonlóan, most is Rafa Nadal. De vajon ki lesz az ellenfele? 2009-hez hasonlóan Roger Federer? 80%
És ki lesz a győztes? 2009-hez hasonlóan Roger Federer? 50%...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.