Federer-Nadal újratöltve
A madridi teniszbarátok nem mondhatják, hogy szűkmarkúan bánnának velük a tenisz istenei, hiszen tavaly is végigizgulhattak egy Federer-Nadal döntőt, és ez nem lesz másként idén sem. Majdhogynem történelmi pillanat jön el ismét, hiszen emberemlékezet óta nem láttuk a két gigászt egymás ellen döntőzni. De ami késik, az biza általában nem is múlik, így újra tanúi lehetünk egy reményeink szerint minden előzetes elvárást maradéktalanul teljesítő döntőnek. Bízzunk ebben. De a döntőhöz vezető út mindkét finalistánk számára rögökkel volt teli.
Rafa Nadallal megesett az a csúfság, hogy salakon ismét szettet vesztett az általam előzetesen igencsak esélytelennek tartott Nicolas Almagróval szemben. Az esélytelenebb spanyol teniszező nagy meglepetésre hozta az első szettet, és még egy szöget üthetett volna Nadal koporsójába, ha a második játszmában 1:1-nél brékeli Rafát, de nem tette meg, és annak rendje és módja szerint Rafael "Vamos" Nadal ezt nem hagyta büntetlenül, és innentúl kezdve hengerelt, felőrölte ellenfelét, egészen addig amíg maga Almagro is tisztában volt vele, hogy itt már nincs tovább.
Az előző bejegyzésben azt mondtam, hogy David Ferrer nem verheti le Roger Federert, ami be is következett, de egy sokkal szorosabb és jobb meccsen mint ahogy azt vártam. Mind a 3 szettben egyszer brékelt valamelyik játékos, ez elég is volt a játszmák megnyeréséhez. Federernek a döntő felvonásban ez 4:3-mas vezetésnél jött össze és ahogy az szokása, nem ingott meg egy pillanatra sem ezután és kiszerválta a meccset. David Ferrer hatalmasat küzdött, hajtott, vért izzadt de végül meghajolt egy nálánál jobb teniszező tudása előtt. Ugyanazt tudom mondani, mint amit Gulbisról mondtam. Ez a játék nagyon sokak ellen elég lett volna, de nem Roger Federer ellen. A spanyol közönségnek egy szava sem lehet, David barátunk a szívét lelkét kitette a győzelemért, mondhatnám úgyis, hogy meghalt a pályán. Egy biztos, büszkén, állva halt meg.
Hogy ki nyeri a döntőt? Ez bizony fogós kérdés, én nem mernék jóslatokba bocsájtkozni. Mindkét játékos kezd visszatalálni önmagához és olyan rég találkoztak hogy bármi megeshet. De mivel Rafa hazai közönség által tüzelve játszik majd a legkedvesebb borításán, így neki adok valamivel több esélyt. Roger nagyságát pedig mi más jelezhetné jobban, minthogy a Salak Királyának nagyon kell félnie tőle salakon? Alighanem semmi. Győzzön a jobb...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
www.BiSex.hu (törölt) · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.16. 09:00:32
csorsza 2010.05.16. 09:37:55
Egyébként, igen sok teniszt adnak a sportcsatornákon... Mert bár hosszú tud lenni egy meccs, de gyors és látványos játék.
Vamos Rafa!