A spanyol fővárosban rendezett ATP mesterverseny nem csak azért volt érdekes, mert korunk két leghatalmasabb teniszezője, Roger és Rafa hosszú-hosszú kihagyás után újra összecsaptak, hanem mert a spanyolok büszkesége sikerével átvette a vezetést az örökranglistán, így már ő az a teniszező, aki a legtöbb Masters diadallal büszkélkedhet. Mindezt 24 éves kora előtt. Ez azért nem semmi.

Mindig nagy örömmel tölt el, ha Federer-Nadal meccset nézhetek. Ennek egy egészen egyszerű indoka van: mégpedig az, hogy amit a két klasszis kihoz egymásból, annál egyszerűen nem létezik jobb. Annál nem lehet jobban teniszezni. Az egyikük 16 Grand Slam-tornát nyert - mind a négyet elhódítva -, a másikuk 6 GS-bajnoki címmel büszkélkedhet. Federer 16 mesterversenyt nyert meg ezen kívül, míg Nadal immár 18-at, amivel végleg legendává vált. Ketten 17 finálét játszottak már egymás ellen - ebből 7 GS-döntő -, így a sportág klasszikus nagy, egymással rivalizáló duói közül immár csak a 20 döntőt megért McEnroe-Lendl vetélkedés áll előttük. Kettejük 21 meccséből eddig a spanyol 14-et nyert meg.

Rafa 5 éve profi, és elérte azt, amiről sokan egy egész karrier alatt csak álmodoznak. És ki tudja még, hogy hol a vége? Ha a térde kibírja, akkor rengeteg sikerben lesz még része. Ha tenisztudásban esélytelen is, eredményekben talán-talán még Federert is befoghatja, noha erre nem tennék fel túl nagy összeget. Vitatkozni lehet, hogy ki a jobb sportoló, hogy ki a kolosszálisabb teniszező, hogy ki lesz majd végül sikeresebb. De azt hiszem, ezek lényegtelen dolgok. Az említettek sem törődnek ezekkel semmit sem, ha jól gondolom. Egyszerűen nem érdekli őket. Hogy miért? Mert már legendák. Mert már halhatatlanok.