Gréta

Mostanában nem igazán vagyunk elkényesztetve, már ami a magyar teniszt illeti. Sajnos férfi ágon ősidők óta nem tudtunk felmutatni komolyabb eredményt, a lányoknál pedig csak arról tudtunk beszámolni, hogy haladnak ők, csak sajnos egyet előre és kettőt hátra. Míg Szávay Ági és Czink Melinda gyengélkedik, addig Arn Gréta alighanem élete legjobb tornáját futja éppen Varsóban. Büszkeségünk a selejtezőből indult, és már elődöntős. Talán mondanom sem kell, hogy mekkora bravúr egy világranglista 205. helyén tanyázó teniszezőtől az, hogy elverekedte magát a legjobb négy közé egy 600 000 dollár összdíjazású tornán. Ha pedig megemlítem, hogy Gréta Aljona Bondarenkot verte meg, akkor azt hiszem mindenki tisztán láthatja hogy micsoda eredmény ez számára. Az ilyen "apróbb" sikereknek is nagyon de nagyon örülnünk kell, hiszen nem tudhatjuk hogy mikor, vagy hogy egyáltalán jön e még hasonló. Bízzunk benne, hogy Ági és Melinda újra visszazökkennek a régi kerékvágásba, nagy szükség lenne már erre. De úgy tűnik, hogy élhet bennünk a remény, hiszen ha Szávayék esetleg továbbra is bukdácsolnak, még mindig van nekünk egy Arn Grétánk, aki jelenleg karrierje csúcsán van. Szívből kívánom neki, hogy ez még ne a pályafutása, hanem csak a jéghegy csúcsa legyen!



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr522019031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TroppauerHümér 2010.05.20. 21:03:11

Sajnos már nem fiatal. De hajrá Gréta!

endLess · http://mindenamitenisz.blog.hu/ 2010.05.20. 21:23:38

Minden apró részsikernek is örülnünk kell...:)

sunázósün 2010.05.20. 21:24:43

Gratulálok!
Idén először magyar a négyben 1 komoly tornán.
Még 2 meccs!!!

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.05.20. 22:04:15

Ha a döntőbe már nem is jut be, akkor is hatalmas gratula jár neki...:)

Kiskakas 2010.05.21. 15:54:20

Sajnos nem sikerült döntőbe jutni...
Ragyogóan szerepelt:gratula

süti beállítások módosítása