Roland Garros első kör I.

Ahogy tegnap ígértem, most megvizsgáljuk közelebbről a Roland Garros történéseit. Kezdjük Szávay Ágival, aki igen biztatóan kezdett a sérülése ellenére. Saját bevallása szerint is nem az ütéseire, hanem a rakoncátlankodó lábára figyelt, ezért volt néhány furcsa ütése. Szerencsére azonban így is két játszmában 6:2 6:2 arányban győzni tudott a hazai közönség előtt játszó, tehát francia Stéphanie Foretz ellenében. A következő forduló hatalmas csatát ígér, hiszen a 19. helyen kiemelt Nadja Petrova lesz a magyar kiválóság ellenfele.
Czink Melinda számára sajnos az első forduló az utolsót is jelentette egyben, ő a német Julia Görgestől szenvedett vereséget. Ha már a magyar lányoknál tartunk, feltétlenül meg kell említenem, hogy Arn Gréta, amint arról beszámoltunk, kiváló versenyt tudhat maga mögött és ezzel 67 helyet ugrott előre a világranglistán, így már a 138. pozicíó az övé. Az élen továbbra is a két Williams áll.

Visszatérve a Garrosra, Roger Federer és Novak Djokovic is könnyedén lépett tovább. A svájci világelső az ausztrál Peter Luczak-nak adott teniszleckét. Az első szettben még tartotta a lépést a 71. helyen rangsorolt ausztrál, de Federer jó szokásához híven 5:4-nél brékelte és onnantól kezdve esélyt sem adva tarolt. Valószínűleg a következő fordulóban sem fog megizzadni, hiszen verhető ellenfél a kolumbiai Alejandro Falla vár rá.
A szerb Novak Djokovic ugyan adott egy szettet a kazah származású ellenfelének, de végül Rogerhez hasonlóan ő is simán jutott tovább.

A torna legnagyobb kérdése természetesen az, hogy vajon lesz-e Federer-Nadal döntő? Mi nem elleneznénk az biztos. Hatalmas meccs lenne, a következő videó is erre hangol:



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr382028141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása