Roland Garros második kör II.
Végre az eső helyett ismét a tenisz dominált Párizsban. Így többek között a nagy érdeklődés övezte Monfils-Fognini csatát is be lehetett fejezni. Mint ismeretes döntő szett 5-5-nél sötétedés miatt szakadt félbe az idei Garros talán legszínvonalasabb és legizgalmasabb meccse, miután az olasz úriember megállás nélkül reklamált, mutogatott és csapkodott. A kritikus francia közönség érthető módon addig sem neki szurkolt, ezekután azonban minden néző ellenszenvét sikerült kiváltania. Fognini azonban ügyet sem vetve erre, megnyerte a döntő felvonást 9:7-re, kiütve ezzel a nála 77 hellyel előrébb álló showman-t.
Mindeközben Rafa Nadal-t még mindig nem sikerült megállítani, aktuális áldozata az argentin Horacio Zeballos volt. Gyakorlatilag semmi meglepő nem történt a meccsen, a négyszeres győztes spanyol végig kézben tartotta a meccset, uralta a pályát és esélyt sem adott ellenfelének, így sima három szettben 6:2 6:2 6:3 arányban jutott tovább.
Szomorú hír, hogy Szávay Ági számára végleg véget ért a Garros, miután párosban is kiesett Dinara Szafinával karöltve. Ahhoz képest, hogy Ági tegnap még a páros győzelemről és a nagy összhangról beszélt, meglepő ez a gyors kudarc. Még azt sem mondhatjuk, hogy szoros, hősies csatában maradtak alul, hiszen két szettben 6:2 6:3-ra kaptak ki. Persze most legalább a combsérülésre rá lehet fogni a kiábrándító eredményeket, de szerintem ennél több állhat a sikertelenség hátterében.
Női tenisszel kapcsolatos hír még, hogy Ana Ivanovics is búcsúzni kényszerült csütörtökön, miután az orosz Alisza Klejbanova meglepően simán kiejtette. Az nem kérdéses, hogy a szerb szépségnek nagyon nem megy mostanában. Persze önmagához képest. Ne felejtsük el, hogy nem is olyan régen Garrost nyert és vezette a világranglistát. Reméljük nem sokáig tart már a mélyrepülése és Ágival együtt hamarosan megtalálják saját játékukat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.