Federer out!
Rövid leszek, de úgy érzem ez mindenképpen megérdemel egy bejegyzést, most így gyorsan és frissen. Robin Söderling megállította Rogert. Nem is érdemtelenül! Az összecsapás elején úgy tűnt, esélye sem lesz, a svájci meggyőzően kezdett, ragyogóan adogatott és élete egyik legjobb szettjét produkálta salakon. Nem véletlenül írtam azonban két poszttal ezelőtt, hogy várjuk ki a végét! Benne volt a levegőben, hogy Robin tavalyhoz hasonlóan, amikor Nadalt ejtette ki ugyanitt, újra meglepi a publikumot. És így is lett! A második szett elején kihasználta a világelső megingását és egyenlített. A harmadikban az esőszünet is közbeszólt, de a svéd fiatalembert ez sem zökkentette ki és behúzta a játszmát. Az utolsó, mindent eldöntő felvonás is rengeteg izgalommal szolgált, hiszen többször is brékelték egymást és Federer nyakán egyre csak szorult az a bizonyos hurok. Söderling keze pedig nem remegett meg, nem ijedt meg a lehetőségtől és kiejtette a címvédőt. Robin tehát azok után, hogy tavaly legyőzte Rafát, idén Rogert is búcsúztatta, ami óriási dolog, ezt mondani sem kell. Egy biztos, a svéd ellen senki sem mehet biztosra ezen a Garroson sem, amit akár meg is nyerhet. Nem ő az esélyes, de nem lepne meg a végső győzelme sem. Ennél nagyobb dicséretet pedig nem mondhatok.
Federer nem tudott tehát példátlan módon zsinórban a 24. GS-tornán is legalább elődöntőbe jutni, így pedig aligha döntheti meg Pete Sampras rekordját, aki 286 hétig vezette a világranglistát. A tenisz istenei úgy határoztak, hogy erre még várnia kell egy darabig...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.