Rafa-Robin

Robin Söderling egyszerűen megállíthatatlan. Egyszerűen bárkit sodorhat útjába a szél, feltartóztatni lehetetlen. Ennek köszönhetően pedig egészen a döntőig masírozott Páriszban, miután Roger Federert és Tomas Berdychet is legyűrte. A Roger elleni győzelmét már kiveséztük, a cseh fiú elleni diadaláról viszont még nem esett szó. Óriási küzdelem volt, annyi szent. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy három és fél óra játék kellett a 6:3, 3:6, 5:7, 6:3, 6:3 arányú svéd győzelem megszületéséhez.

Rafa Nadal továbbra sem kényszerült hasonlóan nagy csatára, hiszen a Djokovicsot kiejtő Jürgen Melzert három szettben búcsúztatta. Az első két játszma meglehetősen sima volt, a harmadikra azonban felszívta magát az osztrák fiatalember és végül tie break döntött. Érdekes volt megfigyelni, hogy Melzer arcán végig az elszántság tükröződött, egy pillanatra sem adta fel és talán még két szettes hátrányban is hitt a sikerben. Ám ezúttal ez a végtelen hit kevésnek bizonyult, hiszen egy jobb teniszező ált a háló túloldalán. Rafa nem kegyelmezett, behúzta a tie breaket, ezzel pedig bejutott a fináléba.

A döntőt pikánssá teheti az a tény, hogy tavaly éppen Robin Söderling búcsúztatta a Roland Garroson a 2005 és 2008 között egyeduralkodó spanyolt a nyolcaddöntőben. Nadal biztosan szeretne visszavágni ezért az emlékezetes vereségért. Bizonyára szép születésnapi ajándék lenne számára egy GS-diadal, amellyel a világelsőséget is megszerezhetné...



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr972058276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása