Melinda
Sajnos úgy tűnik, hogy a béka szebbik fertálya alatti forma ragályos, és Ági után Czink Melindát is ledöntötte a lábáról, ugyanis ő is csinál mostanában mindenfélét, csak úgy istenigazából jót nem. Sajnos. Az még nem lenne túlontúl nagy probléma, ha 11. kiemeltként kikap a birminghami tornán, de hogy egy igencsak névtelen, új-zélandi teniszező verje meg az első fordulóban...nos, hát az gond. Ráadásul igen komoly gond. Az új-zélandi még sohasem nyert felnőtt tornát, igaz párosban már diadalmaskodott háromszor.
A meccsen annyi döntött-statisztikák alapján nem volt nagy különbség a két teniszező között-, hogy Czink Melinda sajnos nem tudta kihasználni bréklabdáit, új-zélandi ellenfele viszont mindig élt esélyeivel. Manapság ennyin múlik egy teniszmeccs, sokszor még jóval kisebb dolgokon is.
Persze nem kell egyből az ördögöt a falra festeni egy ilyen vereség miatt, de ez nem az első volt, sem Melindánál, sem pedig Áginál. Ha nem kapják össze magukat amilyen gyorsan csak lehet akkor nagy bajban lesznek. Bízzunk benne, hogy mind Szávay, mind Czink megtalálja a megoldást, és újra felkapaszkodnak a hegy csúcsára, nem pedig száguldanak tovább azon a bizonyos lejtőn. Ha viszont nem tudnak változtatni, akkor könnyedén kikerülhetnek a százból is, egy szempillantás alatt. Az azért már elég czinkes lenne...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.