Babos Timi
Babos Tímea elkapta a fonalat a Garroson, ahol ugyebár megnyerte a junior párosok viadalát és tovább menetel. Ezúttal egyesben a 25.000 dollár összdíjazású budapesti salakpályás női tenisztornán menetel feltartóztathatatlanul. A közelmúltban adott interjújában elmondta, hogy nagyon örül a Párizsban elért győzelemnek, de ő is tisztában van azzal, hogy az egyéni eredmények jóval többet nyomnak a latba, mint a párosban felmutatott sikerek. Bizonyára nagyon jólesne a lelkének egy hazai pályán aratott tornagyőzelem, amelyre most esélye nyílt. Az ifjú magyar teniszcsillag a hetedik helyen kiemelt argentin Florencia Molinerót verte meg két szettben. Az első felvonás óriási küzdelmet hozott, de Timinek helyén volt a szíve és az esze, így behúzta a rövidítést. A folytatás már nem volt ilyen nyögvenyelős, reménységünk 6:2 arányban kerekedett felül, bejutva ezzel a vasárnapi fináléba. Amennyiben ott is nyerni tud, 2940 dollár mellett 50 világranglistapontot is bezsebelhet.
Összefoglalásképp elmondható, hogy mostanában csak Timi sikereinek örülhetnek a teniszbarátok kis hazánkban. Szávay Ági és Czink Melinda is sorra halmozza a kudarcokat, futószalagon szállítják a kiábrándító eredményeket. Az általuk okozott melankólikus hangulat közepette igazi felüdülés erről a fiatal lányról érkező jó híreket olvasni és hinni abban, hogy még mindig van remény.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.