Hewitt kontra Federer

A hallei tenisztornán újabb sorozat szakadt meg, már ami Roger Federert illeti. A fináléban ugyanis a 29 éves Lleyton Hewitt szetthátrányból fordítva mért rá vereséget, felborítva ezzel a papírformát. Az ezt megelőző 15 (!!) randevújuk kivétel nélkül svájci sikert hozott. Hat év és négy hónap kellett ahhoz, hogy az ausztrál megtörje ezt a ritka sorozatot, 17-8-ra javítva ezzel az egymás elleni mérlegüket. Szintén érdekes adat, hogy Roger a hatodik végső győzelmét arathatta volna ezen a németországi tornán, ahol az előző 29 meccsét hozni tudta.

Nem akarom a vészharangokat kongatni, de azt hiszem egyértelmű, hogy valami nincs rendben Roger háza táján, az irányítás egyre inkább kezd kicsúszni a kezei közül. A Garroson is Robin Söderling 12 elveszített meccs, 5 év és kilenc hónap után tudta legyőzni a svájci zsenit. A róla kialakított kép egyre inkább megkopni látszik, a sokáig verhetetlennek tartott, földöntúli tenisszel előrukkoló Federer imázsa lassan szertefoszlik.
A Federer hívők persze úgy lehetnek vele, hogy előbb-utóbb mindennek vége kell szakadnia, a nagy számok törvénye értelmében természetes, hogy időnként becsúszik egy-egy váratlan vereség és jobb is, hogy ez most következett be, nem pedig Wimbledonban. Az utolsó mentsvára ugyanis Wimbledon lehet. Ha ott diadalt arat, még bármi előfordulhat, ám ha ott is beleszalad egy kínos vereségbe, félő, hogy hiába beszél számtalan nyelven folyékonyan, nehéz lesz megmagyarázni...



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr462080400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mickeyknox 2010.06.14. 13:30:58

szerintem ez nem vészharangkongatás. federer nem lehet örökké a topon, és ahogy már írtam itt egyszer, ha idén nem jut be mondjuk a wimbledoni vagy a us open döntőbe, sosem lesz már világelső.
de ez nem valami természetellenes dolog, ez a világ rendje! :) bár gondolom, hogy a federer rajongók nehezen fognak belenyugodni ebbe...
egyébként ő is pont 29 éves, mint hewitt; lleytonról pedig már mióta csak mint veteránról beszélnek... örülök, hogy megnyerte ezt a tornát, neki drukkoltam. mindig tiszteltem a hatalmas munkabírását, makacsságát és kitartását, rengetegszer jött már vissza akár 2 szett hátrányból is, sose adja fel, és azért nagyon sok élvezetes meccsel ajándékozta meg már a teniszt kedvelőket. igazi sportember!

endLess · http://mindenamitenisz.blog.hu/ 2010.06.14. 13:37:38

@mickeyknox: Egyetértek! Hewitt valóban rászolgált a sikerre, ahogy mondod, egy igazi sportember, aki bárki ellen képes felszívni magát. Hogy Federerrel mi lesz, nagy talány számomra. Wimbledon vízválasztó lehet.

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.06.14. 18:23:03

Wimbledon az utolsó esélyek egyike Federer számára, én is így gondolom. Annyi zseniális sorozatot produkált már, hogy most ezeket látjuk megszakadni, mert meg kell szakadniuk, mert semmit sem lehet örökké tartani. Mert hiába a rengeteg siker és csillogás, végső soron Roger is csak egy ember, és nem isten. Még akkor is, ha játékosként közelebb került ehhez, mint eddig bárki...:)

süti beállítások módosítása