Wimbledon II.
Roger Federer után Rafael Nadal is megkezdte ez évi menetelését Wimbledonban. A meccsük azonban teljesen ellentétes képet mutatott. Amíg a svájci talán élete egyik legnyögvenyelősebb győzelmén van túl, addig a spanyol világelső egyetlen percre sem ingott meg. Japán ellenfele, Nisikori lelkesen küzdött, olykor-olykor látványosan szép pontokat nyert és szemmel láthatóan élvezte a játékot. Ez azonban még nagyon kevés ahhoz, hogy megszorongassa Rafát. Így aztán a spanyol sima győzelemmel tért vissza Wimbledonba. A következő fordulóban nagy meglepetésre nem James Blake vár rá, hiszen a szebb napokat is megélt amerikait (fénykorában a ranglista 4. helyén is megfordult, jelenleg a 110.) nagyon simán három szettben búcsúztatta Robin Haase. Ezért aztán a holland fiú próbálhatja meg feltartóztatni a lendületben lévő világelsőt.
A hazai publikum előtt játszó Andy Murray is győzelemmel mutatkozott be. Ellenfele Jan Hájek csak az első szettben tudta megszorongatni a közönség kedvencét, utána azonban nem kegyelmezett a brit és kiütötte riválisát.
Ami a nőket illeti, a háromszoros wimbledoni bajnok Serena Williams simán hozta az első meccsét a 17 éves portugál De Brito ellen, aki azért megvillogtatta tehetségét és mindenképpen felhívta magára a figyelmet. Bizonyára szép jövő előtt áll, a jelenleg a ranglista 148. helyén tanyázó tini. Serena mellett az egykori világelső Sharapova és Caroline Wozniacki is magabiztosan kezdtek. Az orosz szépség csupán egyetlen, a dánok büszkesége pedig két játékot veszített.
Magyar szempontból sajnálatos hír, hogy Szávay Ági után Czink Melinda is kiesett. Agnieszka Radwanska 6:3 6:3 arányban bizonyult jobbnak. A magyar trióból így már csak Arn Grétáért szoríthatunk egyesben, Ági és Melinda pedig párosban lesznek érdekeltek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.