A 2,4 millió dollár összdíjazású torontói tornán a világ 4 legjobb férfijátékosa jutott be az elődöntőkbe. A volt világelső Federer visszavágott Berdychnek Wimbledonért, Murray megszakította Nalbandian pazar sorozatát, Nadal Rogerhez hasonlóan nagy csatában múlta felül Kohlschreibert, míg négyük közül Djokovicsnak volt a legkönnyebb a dolga.
Roger mint már annyiszor, most is bemutatott egy fantasztikus küzdést, és a pokol tornácáról visszatáncolva végül diadalmaskodott a cseh vitéz felett. A svájci megnyerte az első szettet, majd bukta a másodikat, a döntő játszmában pedig 2:5-ös hátrányba került, de nem lett volna Federer, ha nem harcolja ki a rövidítést, amit kiélezett csatában végül a maga javára fordított, behúzva ezzel a mérkőzést.
A nap másik rangadóján a skótok büszkesége, Murray csapott össze a remek sorozatot futó Nalbandiannal, ám a várt izgalmak helyett Andy eléggé simán, 6:2, 6:2 arányban múlta felül az argentint.
Rafa ugyan a vártnál egy kicsit nehezebben, de azért hozta a mérkőzését Kohlschreiber ellenében, és lépett ezzel a legjobb négy közé. Nadal egyébként végrehajthat egy 1990 óta nem látott bravúrt, miszerint egymás után 4 ATP Mesterversenyt nyerhet meg.
A szerb-francia rangadó sem hozott túl sok vérpezsdítő pillanatot az egyszeri teniszszurkoló életébe, hiszen Nole mindössze öt játékot engedélyezett Chardynak.
Rafító játszik majd Marival, míg Rog összecsap Noléval. Mindkettő jól ismert párosítás már, és könnyen lehet, hogy ismét legeltethetjük szemeinket egy Nadal-Federer döntőn. Úgy gondolom, hogy aki a tornát meg akarja nyerni, annak a Matadort kell vernie a döntőben. Nem túl rózsás Andy mérlege Rafa ellen, és nem hiszem, hogy ez most változna. A Djokovics-Federer konfrontációban azonban sokféle forgatókönyv érvényesülhet. Lehet egy marha szoros meccs, ahol bármelyik fél győzhet, de ugyanígy lehet egy simább találka is, szintén kétesélyes végeredménnyel. Szóval azt mondom, hogy Nadal döntőzik, de hogy kivel, az nem rajtam múlik, hanem a világranglista második, illetve harmadik helyezettjén. Amúgy szerintem Rafa-Rog finálé lesz. De egy Murray-Djokovics se lepne meg. Na jó, talán egy egészen picikét.