Nos hát akkor elérkezett a döntő napja is Torontóban, ahol a címvédő Andy Murray és a svájci fenomén, Roger Federer csapnak majd össze. Az előző bejegyzésben azt mondtam, hogy szerintem Rafa lesz az egyik döntős, noha nem lepne meg más párosítás sem. Hát ezúttal a másik forgatókönyv lépett életbe, miután a skótok büszkesége legyőzte a világelsőt. Nem is akármilyen játékkal, Murray magabiztos volt, és gyakorlatilag Rafának csak pillanatai voltak. Persze a spanyol nem játszott jól, talán fáradt is volt kissé, de az is lehet hogy taktikázik egy cseppet. Lényeg a lényeg, Mari megérdemelten győzött, jobb volt Nadalnál azon a napon.
A másik elődöntő már szorosabb csatát hozott, Rog csak döntő szett 7:5 arányban múlta felül Nolét, aki a meccs utáni nyilatkozatában nem volt elájulva a saját játékától, de sportszerűen elismerte, hogy Federer megérdemelten győzött.
Nehéz megtippelni, hogy kiörülhet majd a legvégén, és talán felesleges is. Ha a statisztikákat nézzük, akkor érdekes, hogy csak és kizárólag kemény borításon futottak össze pályafutásuk során, és a mérleg nyelve Andy felé billen, 11 találkozójukból hatszor kerekedett a volt világelső fölé. Ha ez egy Grand Slam torna döntője volna, úgy egyértelműen Federert mondanám esélyesebbnek, de mivel nem az, így már nem vagyok biztos a svájci sikerben. Igazán jót tenne már Rogernek egy tornagyőzelem, de ugyanez elmondható Andy-ről is. Egy szoros, kiélezett meccset várok, ahol nüanszok fognak csak dönteni. De hogy kinek a javára...arra nemsokára választ kapunk. De szerintem inkább Andy.