Serena hiánya

Néhány napja teljesen biztossá vált, hogy Serena Williams nélkül bonyolítják le az idei US Opent. Talán nem kell hosszan ecsetelnem, hogy mekkora pofon ez az év utolsó Grand Slam-tornájának. Ne felejtsük el azt sem, hogy a belga Justin Henin már korábban bejelentette, hogy nem tudja vállalni a részvételt, így két nagyágyút már biztosan nélkülöznünk kell.
Az utóbbi években teljességgel elképzelhetetlen volt, hogy Serena kihagyja ezt a versenyt.
Köztudott, hogy a jelenlegi világelső életében ezek a megmérettetések roppant fontos szerepet játszanak, saját bevallása szerint a GS-ek jelentik az életét és lelkét, a US Open pedig talán a legeslegkedvesebb torna számára mind közül. Eddigi pályafutása során egyetlen egyszer, még 2003-ban nem volt ott a Flushing Meadowsban, 1999-ben, 2002-ben és 2008-ban viszont végső győzelmet ünnepelhetett. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy a verseny egyik legnagyobb esélyese szállt ki idő előtt...
Így aztán mi sem tehetünk mást, mint hogy mielőbbi felépülést kívánunk neki és reménykedünk, hogy nélküle is - a színvonalat tekintve - igen magasra teszik a lécet a lányok, Szávay Ágival az élen!



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr772241539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása