Koppenhága után Montreal is leborult Wozniacki lábai előtt. A 20 esztendős szőkeség ezzel pályafutása kilencedik WTA tornagyőzelmét ünnepelhette. Caro úgy diadalmaskodott Montrealban, hogy a torna utolsó, hétfői napján kétszer lépett pályára, hiszen az időjárás alaposan megtréfálta mind a versenyzőket, mind a szervezőket. A dán hölgyemény mondhatni ingyen oktatást tartott oroszoknak, hiszen az elődöntőben Szvetlana Kuznyecovával, a döntőben pedig Vera Zvonarevával bánt el sima két szettben. Többek között ezeknek az eredményeknek köszönhetően Caroline a második a világranglistán, Serena Williams mögött.
Az említett két tornagyőzelem elég jó ómennek tűnik a US Open előtt, pláne úgy, hogy a kisebbik Williams lány távolmaradása okán Wozniacki lesz az első kiemelt. Azért nem szabad elbíznia magát, hiszen nagyon jól tudjuk, a női mezőnyben még egy világranglista 100. helyezett is dalolva odaérhet a végelszámolásnál...