Amazonok
Igen nagy érdeklődés előzte meg a Maria Sharapova - Caroline Wozniacki összecsapást, de azt hiszem olyan ütközetet láthattunk, amely minden előzetes várakozásnak megfelelt, sőt még túl is szárnyalta azokat.
Sharapova az utóbbi időben nem volt csúcsformában, ezúttal azonban minden tőle telhetőt megtett a győzelemért, rendkívül agresszív módon teniszezett és nem ismert elveszett labdát. Őszintén szólva régen láttam már női versenyzőt ennyire erőteljesen támadni, tényleg olyan teljesítményt nyújtott, amely szinte mindenki más ellen elég lett volna a győzelemhez, ám a háló túlsó oldalán Caroline Wozniacki állt, aki szintén kivételesen magas színvonalú produkcióval rukkolt elő. A dán hölgyemény kihasználta Sharapova minden egyes megingását, minden apró hibát kegyetlenül büntetett és a döntő szituációkban sem remegett meg a keze. Az orosz bombázó így hiába vetett be mindent, nem tudott fogást találni ellenfelén, hiszen Caro szinte végig hibátlanul teniszezett.
Így kerekedhetett ki ebből egy igazán szórakoztató és látványos összecsapás, amely kétségtelenül döntőnek is beillett volna. Bár megmondom őszintén, hogy ezt a meccset még akkor is figyelemmel követtem volna, ha kicsit gyengébben játszanak is a hölgyek de ezúttal tényleg férfiakat megszégyenítő gyorsasággal, erővel és pontossággal teniszeztek. Reméljük a következő körben is (ahol Cibulkova próbálhatja megállítani Wozniackit) hasonlóan magas lesz a színvonal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jamal_Fraser 2010.09.08. 15:59:12
(Még annyi, h nem Caro a címvédő, hanem Kim.)