Kim
Kim Clijsters 21 meccs óta veretlen Flushing Meadowsban, és US Open bajnok. Újra. Képes volt tehát megvédeni címét ebben a rendkívül erős mezőnyben. Persze biztosan másképp alakulnak a dolgok, ha Serena Williams és Justin Henin is beleszólhatott volna a csatározásokba, ám ez Kim érdemeiből semmit nem von le. A női mezőny így is bombaerős volt, nekem személy szerint Caroline Wozniacki játéka tetszett a legjobban, de kétségtelen, hogy Clijsters megérdemelte ezt a trófeát. Főleg az alapján, ahogyan a döntőben játszott. Egyszerűen nem tudott hibázni, minden összejött neki ezen a napon. Vera Zvonareva szépen menetelt a fináléig, itt azonban pehelykönnyűnek találtatott, egyáltalán nem tudta megszorongatni riválisát. Így sülhetett ki ebből minden idők egyik legsimább döntője. Egyetlen óra sem kellett ahhoz, hogy kialakuljon a 6:2 6:1-es végeredmény.
„Fantasztikus érzés, hogy sikerült megvédenem a címemet. Mindig felemelő érzés visszajönni oda, ahol az ember már győzött, főleg, ha egy Grand Slam-tornáról van szó. Természetesen ilyenkor az ember a lehető legjobb teljesítményt szeretné nyújtani. Tudtam, hogy ha a legjobb formámban játszom, akkor képes lehetek legyőzni a világ élvonalába tartozó riválisaimat" - mondta diadala után a belga klasszis.
Nekünk pedig nem maradt más hátra, mint hogy gratulálunk neki ehhez a fantasztikus győzelemhez és bízunk benne, hogy a férfi döntő azért izgalmasabban alakul.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.