Álomdöntő (?)

Madridban már megfilmesedett az a forgatókönyv miszerint korunk két vitathatatlanul legnagyobbja összecsapott egy döntőben a régi szép idők emlékére. Most, Londonban, a világbajnokságon ugyanez fog megtörténni.

A világelső spanyol az elődöntőben a hazai publikum által tüzelt Andy Murrayvel csapott össze, és heroikus csatában végül felülmúlta. Hiába nyert 3 gémmel többet a brit, hiába vezetett a döntő játszma rövidítésében 5-3-ra, és hiába játszott fantasztikusan magas szinten, végül mégis ő hagyta el a pályát vesztesként, hiszen a Matador, idén három Grand Slam-versenyt nyerő Rafael Nadal ugyanis 3 óra 12 perces drámai és fordulatos összecsapáson 7:6, 3:6, 7:6-ra legyőzte őt. Sajnáltam Andyt nagyon, régebben is hangot adtam már azon véleményemnek, hogy "Marinak" bőven megvan az a tenisze, amivel sokkal nagyobb sikereket érhetne el. Csak hát róla is elmondhatjuk azt, amit a mai teniszezők legnagyobb részéről: rossz korba születtek, hiszen előbb Federer, most pedig Nadal egyeduralma zajlik. Mert a legnagyobb teniszezőknek vannak olyan periódusaik, amikor egyszerűen érinthetetlenek, bárhogyan játszanak is. Rogernél is volt ilyen, és Rafánál is ez zajlik jelenleg. Hogy ki vet véget a spanyol rezsimnek, és mikor? Hát ez jó kérdés, amire nem tudhatjuk a választ.

Amilyen színvonalas volt az első elődöntő, annyira nem mondható el ez a másik párosra. Ha az egyszeri teniszbarát meglátja a Federer és Djokovics neveket, akkor elismerően csettint egyet, és egy hatalmas meccs reményében várja az összecsapást. Bevallom, én kis botor így tettem. Aztán csalódtam. Nagyot. Egy nem túl jól játszó svájci vert meg egy a meccs nagy részében bitang gyengén játszó szerbet. Nem sok szót kell vesztegetni erre a találkozóra, nem igazán volt méltó egy világbajnoki elődöntőhöz.

Hosszú idő után tehát újra összecsap a két gigász, de ha Fedex nem húz elő valami meglepőt a kalapból, akkor vajmi kevés esélye van legyőzni a világelsőt. Sőt, hogy őszinte legyek, számomra ebben a pillanatban nem kérdés, hogy Rafa Nadal megnyeri a tornát. Hogy miért? Mert jelen állapotában érinthetetlen. Bár az is teljesen igaz, hogy vagy most robog át Nadalon a FedExpress, vagy soha...



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr892478386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eva5848 2010.11.28. 18:37:35

MOST SPORt1 A NAGY MECCS!!!!!!!!!!!!!!!!!HAJRÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

eva5848 2010.11.28. 20:33:54

Aki látta a meccset, volt benne minden ,szép labdamenet , izgalom, szóval megérdemelt győzelem.Jó volt két klasszist látni!!!!!!!!Aranyosak voltak az eredményhirdetésnél!!!!!!! Két csodálatos ember!!!!!!!

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2010.11.29. 13:45:33

Jó volt újra őket egymás ellen látni. Noha úgy néz ki, hogy a régi meccseik színvonalához már nem nőnek fel, de még így is örülhet minden teniszbarát a találkozásaiknak. :)

süti beállítások módosítása