Már megint Nadal. Pontosabban még mindig Nadal. Monte Carlo után Barcelonában is győzött. Újfent bizonyította, hogy salakon még mindig érinthetetlen. Különösebb gond nélkül masírozott el a döntőig, ahol honfitársával, David Ferrerrel csapott össze. Hát igen, szegény David számára ismét Rafa képében jött el Góliát.

Rengeteg meccset játszottak már egymás ellen, amelyeket követően általában Nadal örülhetett. Ezúttal sem volt másképpen. Ferrer rendkívül szimpatikus teniszező számomra, sokszor öröm nézni a játékát. Ő egy igazi küzdő, minden egyes pontért meg kell harcolnia és ő bizony meg is harcol értük. Igazi munkás teniszt játszik, ugyanakkor zseniális dolgokra is képes a pályán. Igen ám, de nem mindegy, hogy ki áll a háló túloldalán. Régóta tudjuk, hogy Rafa ellen nem elég egyszer megnyerni egy pontot, sőt kétszer sem. Ellene mindig sokkal több kell. Ez a plusz pedig nem volt benne Ferrerben. Lehet, hogy más ellen nyerhetett volna, de a Salakkirály ellen nem.
Összességében nem volt a legszínvonalasabb döntő, amit valaha láthattunk, de okulhatunk belőle. Láthattuk, hogy a világelső továbbra is képes teljes kontroll alatt tartani a mérkőzéseit, végig diktálni a tempót, megtörni az ellenfelet. Így aztán megérdemelten gyarapította tovább nem csekély pontjainak számát Barcelonában, ahol a focipályán Lionel Messit, salakon pedig Rafael Nadalt próbálták/próbálják megállítani az ellenfelek továbbra is sikertelenül...