Hiányzol, Rafa!

All England Club, Center pálya, június 28. Három hónap telt el az eltűnése óta. Kerestetik!

A Rafael Nadal névre hallgató teniszezőt utoljára az említett időpontban, Wimbledonban, Lukas Rosol ellen látták játszani. Azóta nem lépett teniszpályára, kihagyta többek között az ötkarikás játékokat és a US Opent is. Hogy miért? Természetesen nem lustaságból vagy hanyagságból. Ha így lenne, nem is Rafáról beszélnénk. A kihagyás oka újfent a bal térde, amellyel már korábban is meggyűlt a baja. Ennyire súlyos azonban még nem volt a helyzet.

Is-Rafael-Nadal-doubtful-for-London-Olympics-2012’.jpg

A gondok már a Garroson is jelentkeztek. A Matador saját bevallása szerint élete talán legjobb párizsi produkcióját nyújtotta fájós lábbal. Az elődöntőre és a döntőre már gyulladáscsökkentőkkel állt ki. Talán ezek után kellett volna megállnia. Ő azonban jól bírta a fájdalmakat és semmiképpen sem akarta kihagyni Wimbledont.

- Wimbledonban már injekcióztak, aztán a második fordulóban kiestem, és akkor muszáj volt leraknom az ütőt. Ez az alattomos sérülés borzasztó, nem olyan, mintha eltörnéd a kezed, és látnád a visszatérésed pontos szakaszait. El sem tudom képzelni, mikor tudok teljes értékűen visszatérni, talán januárban az Australian Openen, de még ez sem biztos. Ennyi szenvedés után csak akkor érdemes újra játszanom, ha biztos lehetek benne, hogy nem robbanok le megint egy hét múlva - nyilatkozta a salakkirály.

Még három hónapot tehát mindenképpen várnunk kell a visszatérésére. És várunk is. Azt hiszem minden teniszbarát nevében állíthatom. Mert hiányzik. Rafa úgy hiányzik a nagy versenyekről, mint a józan paraszti ész Kiszel Tündéből. Ha nem lesz Rafa, ki fog két szettes hátrányból is fogcsikorgatva felállni? Ki fog embertelen lábmunkával minden egyes labdát elérni? Ki fogja ilyen sebességgel pörgetni a labdát? Ki fog lehetetlen szögekből, lehetetlen nyerőket ütni? Ki fog a pályán kívül is igazi példaképként, sportemberként viselkedni? Úgy mint ő tette, (és remélhetőleg fogja még sokszor) senki. Mert Rafa csak egy van.



A bejegyzés trackback címe:

https://mindenamitenisz.blog.hu/api/trackback/id/tr794807908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása