Mondd, te kit választanál?
Rafa, Nole, Fed...ja, meg Murray. Kétségtelenül a jelenkor legjobb játékosai. Ha szűkítenünk kell a kört, először a skót (ha GS-t nyer, brit) fiút húzzuk ki, így maradnak hárman. A nagy trió tagjai már mind felülhettek a teniszvilág trónjára és természetesen a TOP10 örökös tagjai. Ehhez a tökéletes fizikai felkészültség mellett mentálisan is végig erősnek kell maradni. Ahhoz, hogy egy teniszjátékos hosszú ideig, sok éven át a csúcson legyen, alkalmazkodnia kell a különböző körülményekhez és borításokhoz. Ha a "triumvireket" vizsgáljuk, Rafa elsősorban salakmenő, Roger eleganciája füvön az igazi, Djoker pedig a keménypálya hőse. Az előbb említettek miatt azonban nincs sok értelme kategorizálni, hiszen ha valaki, akkor ők mindenhol helyt tudnak állni. De melyikük a legesleg?
Az ATP hivatalos oldalán (www.atpworldtour.com) egy érdekes táblázatot készítettek. Megvizsgálták az egyes játékosok TOP10-es ellenfelekkel szemben mutatott eredményességét.
Rafa Nadal ugyebár sokáig sérüléssel küzködött, ám a visszatérését követően 6 tornán indult és mindegyiken döntőbe jutott. Ez mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény, mint ahogyan az is, hogy az elmúlt egy évben 12 győzelme mellett, 1 meccset bukott csak el TOP10-es vetélytársai ellen. Ezzel a mutatóval könnyedén került a táblázat élére.
Őt Novak Djokovic követi, akinek szintén remekül megy a játék az elit tagjaival szemben is. Mindenki tudja a szerb terminátorról, hogy kitűnő fizikális állapotban van, és ha fejben is oda tudja tenni magát, bárhol, bárkit elkaphat. Ezt bizonyította nemrégiben, amikor megtörte Nadal hegemóniáját Monte Carloban. Emellett folyamatosan meg tud újulni és gyors ütemben fejlődik. Ha a sérülések is elkerülik, könnyen lehet, hogy hamarosan megismétli 2011-es diadalmenetét.
Federer "csak" a negyedik helyen tanyázik ebben az összevetésben Murray mögött (akinek a "hármak" rendre túl nagy falatnak bizonyulnak) 12-11-es mutatóval. A hangsúly itt azon van, hogy ebben az összevetésben, hiszen ha a győzelmek számát nézzük, akkor a svájci kerül az élre. (Rog;211 - Rafa;136)
Mindent összevetve tehát, százalékos mutatóban Rafa a nyerő, győzelmek számában pedig Roger. A kérdés az, hogy mi lesz később? Ahogyan Federer harmincon túl is felveszi a kesztyűt a riválisokkal, az valóban bámulatra méltó. De vajon meddig bírja még? Vajon mi lesz, ha Nadal is "öregedni" kezd, ha a térde tovább kopik? Egyértelmű, hogy az ő játékstílusa szó szerint felőröl, de sokszor nem csak az ellenfelet, hanem saját magát is. Nole viszont más tészta, ő hosszabb távra tervezhet, hosszabbra, mint Rafa. Az élet és az élsport azonban kifürkészhetetlen. Vajon mit tartogat nekünk, teniszbarátoknak?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.